A termék a kosárba került.
Új jelszó kérése

 Fit Body Blog | összes cikk>

BIZTONSÁGOS
VÁSÁRLÁS


A vásárlásod során a jelenleg elérhető legbiztonságosabb technológiákat alkalmazzuk.

TOVÁBB OLVASOM

  _

LEGYÉL A
TÖRZSVÁSÁRLÓNK!


Ha 35.000 Ft összértékben vásárolsz, akkor a kövezkező vásárlásaidból 10% kedvezményt biztosítunk!

TOVÁBB OLVASOM

  _

INGYENES
SZÁLLÍTÁS


15.000 Ft-os rendelés felett szállítás PostaPontra ingyenes, de alatta is csak 980 Ft!

TOVÁBB OLVASOM

  _

KÉRDÉSED
VAN?


Rendelésed felől érdeklődnél? 
Információra, segítségre van szükséged? Segítünk!

TOVÁBB OLVASOM

  _

 

 

 

TOP termékek
KÖVESS MINKET!
Body&Fit Hungary az Instagramon
Fizetési megoldás
FIT BODY BLOG
2017.10.31 13:43

Jucinak már sikerült. utam a félmaratonig 2.rész

 Fit Body blog > Jucinak már sikerült. "Utam a félmaratonig" (2.rész)

Egész életemben utáltam futni. Minden alkalommal, amikor az iskolai felmérések is voltak, kb meg akartam halni. Pedig csak 12 percet vagy 2000 métert kellett futni… Akárhányszor tudtam, hogy aznap mérik a futást, mindig gyomorideggel keltem. De azt hiszem, hogy ez nem is csoda. Hiszen mit lehet elvárni egy túlsúlyos lánytól, aki mindig is utált mozogni?...

De akkor mégis hogyan váltam futóvá? A válasz nagyon egyszerű: kitartással! 2016. április 12-én mentem ki először futni. Nagyon emlékszem erre a napra, gyönyörű napsütéses idő volt. Sétáltam hazafelé, és az utam egy futópálya mellett vitt, ahol már egy-ketten rótták a köröket. Ettől kaptam kedvet én is, és miután hazaértem, rögtön vettem az edzős ruhám és indultam is futni. Nagyon lelkes voltam, amit azonnal le is tört az első kudarc. Bármennyit is sikerült előtte fogynom, az állóképességem egyáltalán nem volt valami jó. Egy kört is alig bírtam végigfutni, és csak azért nem álltam meg, mert szégyelltem volna magam a többi futó előtt… Így, minden kör után pihenve, futottam le végül 5 keserves kört, majd lógó orral, picit csalódottan vánszorogtam haza. Kettős érzések voltak akkor bennem: egyrészt büszke voltam magamra, hogy nem adtam fel és egyáltalán ki mertem menni a pályára; másrészt viszont csalódott is voltam, mert ennyire rosszul ment. Viszont pont ezért szívtam fel magam, és határoztam el, hogy ezentúl minden nap ott fogom koptatni a salakot és akkor is elérem a célom.

A következő hónap így is telt. Minden egyes nap ott voltam a pályán, egy alkalom sem maradhatott ki. Szerencsére az eredmények gyorsan jöttek, mindig egyre többet tudtam futni megállás nélkül. Ez volt kezdetben, ami a leginkább motivált. Mert akkor még nem számított az idő, a tempó, a táv, csakis az, hogy minél később álljak meg. És persze, most lehet, hogy azt gondolod órákat futottam így, de nem. Kis célokkal értem el én is a végső nagy célhoz. Kezdetben mindig csak egy körrel tudtam többet pihenő nélkül futni, és így jutottam el odáig, hogy ment már a 2000méter is. Ez volt az első mérföldkő.

Majd pedig jött a hidegzuhany… Június elején lesérültem. Futás közben meghúzódott a derekam és beállt. Alig tudtam hazamenni, kiegyenesedni pedig egyáltalán nem is. Egy hétig ágyhoz voltam kötve, alig mozoghattam, igaz nem is tudtam. Minden apró kis mozdulat fájt. Viszont már akkor is tudtam, hogy minden csak fejben dől el, és a gondolatoknak teremtőerejük van. Ezért aztán nem elkeseredtem, hanem azt mondtam magamnak: „jól van, most van egy kis kényszerpihenő, biztos szükséged is volt rá, de egy hét bőven elég lesz arra, hogy jobban legyél!” És így is volt, egy hét múlva már tudtam újra rendesen járni, és nem voltak olyan nagy fájdalmaim. Viszont a futást csak szépen fokozatosan tudtam visszaépíteni.

Miután teljesen tünetmentes lettem, otthagytam a pályát. Kiszabadultam az utcára és élveztem, hogy nem egyfolytában körbe-körbe futok, hanem még a táj is változik körülöttem. Azt vettem észre, hogy így egyre jobban is fejlődtem. Megszűnt az a monotonitás, ami gátolt az előrelépésben. Szokták is mondani, hogy a futásban valamit mindig kell újítani, hogy fejlődni tudjunk.

Az egész nyarat így csináltam végig, minden egyes nap mentem futni, általában esténként. A sérülésem után még komolyabban és kitartóbban csináltam, olykor egy kicsit túlzásba is vittem. Volt, hogy a legmelegebb napon, délben futottam, de olyan is, hogy szó szerint ájulásig… Szépen fokozatosan, szinte észrevétlenül vált szenvedéllyé. És ekkor jött az ötlet, hogy félmaratont akarok futni. Azon a nyáron rendeztek a városomban először félmaratont, de tudtam, hogy arra még nem állnék készen, így másik után keresgéltem. Ekkor találtam rá a Tihanyi Félmaratonra, aminek ősszel volt az előnevezése, és idén májusban került megrendezésre. Úgy gondoltam, hogy az eddigi kitartásommal, szorgalmammal és motivációmmal simán fel tudok készülni egy ekkora versenyre. Novemberben startra készen ültem a gép előtt, hogy az elsők között legyek, aki nevezhet a megmérettetésre. Senkinek sem mertem elmondani, hogy mire is készülök, csak két barátnőm tudott róla. Szépen csendben haladtam a célom felé, senki sem sejtett semmit a környezetemben. Mindent a félmaratoni felkészülésnek vetettem alá. Ekkor kezdtem el jobban utánanézni a táplálék kiegészítőknek, és kezdtem el szedni ízületvédőt, multivitaminokat, és beépítettem az étrendembe a fehérjeporokat is. Tudtam, hogy milyen táplálékokat kell fogyasztania egy futónak, és eszerint étkezem azóta is. És ami a legfontosabb volt, hogy rendbe tettem a folyadékfogyasztásomat is. Azelőtt nagyon kevés vizet ittam, egy-két pohárnyival elvoltam egész nap. Ez rettentően kevés, főleg egy olyan embernek, aki aktívan sportol, fut. Mára ez teljesen megváltozott, napi 4 liter most már a minimum, amit megiszom. Verseny előtti napokban pedig csak még többet, olykor 7 litert is a megfelelő hidratáció érdekében.

2017. január 1-jén végül megkezdtem a tényleges felkészülést a versenyre. Volt 5 hónapom rá, hogy a legjobb formámat elérjem. Ennek érdekében például felhagytam az alkoholfogyasztással is, egyáltalán nem iszom azóta sem. Erről nem volt nehéz lemondani, előtte is inkább csak alkalmakkor ittam. Ez az 5 hónap teljes mértékben a félmaratonról szólt. Számos könyvet, cikket, fórumot böngésztem át ezzel kapcsolatban. Nagyon felkészült voltam, hogy semmi meglepetés ne érhessen a nagy napon sem. Kezdetben egyáltalán nem számított, hogy milyen a tempóm, vagy hány perc alatt futom le a 10km-t. Csakis annyit kellett tennem, hogy gyűjtöm a kilométereket. Nem is tettem másként. Heti három alkalommal futottam, hétfőn, csütörtökön és szombaton. Ezek mellett pedig természetesen erősítő edzéseket is végeztem. Így heti egy napom volt teljes pihenő, amikor nem mozogtam semmit.

Konkrét edzéstervet nem követtem, megtanultam odafigyelni a testemre, hogy mit bír és mit nem. Fokozatosan növeltem hétről hétre a távot. Kezdtem úgy, hogy 4-6-8km-t futottam az első héten, majd így jutottam el a 10-16-12km-ig. Egyébként a mai napig ezt is követem, csak kiegészítettem egy negyedik nappal is, amikor interval edzést végzek.

Február végén aztán kíváncsi voltam, hogy mégis mit bírok, és lefutottam a 21km. Ekkor hittem el én is magamról, hogy valóban meg tudom csinálni. Végig az lebegett a szemem előtt, hogy ha egyszer ment, akkor a versenyen miért ne sikerülne. Tudtam, hogy nem érhet kudarc majd, hiszen az egész telet végigcsináltam kint a hidegben. Sokszor volt, hogy mire végeztem egy-egy edzéssel, fehér volt a hajam, a szemöldököm, a szempilláim, annyira hideg volt. És hányszor aggódtam azon, hogy el ne csússzak, amikor frissen hullott hóban futottam, vagy amikor az egész utat jég borította… Tudtam, hogy ha ilyen körülmények között ment a futás, akkor májusban sem lehet gond. Ha úgy tetszik, tréningeztem magam minden időjárási eshetőségre. Mert nekem tényleg nem számított az, hogy éppen esik az eső, vagy a hó, vagy netán verőfényes napsütés van 30fokkal. Ha futónap volt, akkor nem létezett egyszerűen kifogás, ahogy a mai napig sem. Úgy gondolom, hogy csakis ilyen hozzáállással lehet eljutni a céljainkhoz, ahogy nekem is sikerült. Mert megcsináltam az első félmaratonom, a nulláról építkezve, mindenfajta szakmai segítség nélkül. És igen, végig az 5 hónap alatt voltak bennem kételyek. Hol azt éreztem, hogy nem fog menni, hol pedig azt, hogy nagyon is meg tudom csinálni. Sokan nem hittek bennem, és azt hiszem, hogy ez vitt igazán előre. Hogy megmutassam, képes vagyok rá. És azóta lefutottam még hármat, és tudom, hogy még nagyon sok van előttem. Nem kevesebb lett a célom, hogy minden hónapban lefussak egy félmaratont. Teszem ezt egy távolabbi, sokkal nagyobb mérföldkő elérése érdekében.

És mit is tett hozzám a futás? Rengeteget köszönhetek neki. Mert persze amellett, hogy az egészségemet is szolgálja, hiszem, hogy jobb emberré váltam általa. Sokkal nyitottabb lettem mások felé, fantasztikus embereket ismerhettem meg általa. Kicsit saját magamat is felfedeztem, elhittem, hogy bármire képes vagyok, amit elhatározok. Magabiztosabbá, elfogadóbbá és nem utolsó sorban boldogabbá tett. Így váltam egy gátlásokkal teli lányból olyan emberré, akit többé már nem érdekel, hogy mit gondolnak róla. Jó irányba változtatott meg, és ezért vagyok vele szemben olyan alázatos. Ami egykor csak hobbinak, a saját határaim feszegetésének indult, mára szenvedéllyé vált. Nem cserélném le semmire!

Webáruház készítés